|
|
|
Könyvbemutató: Az „Itt élnek közelünkben” című könyv bemutatása: A könyv a teljesség igénye nélkül igyekszik megismertetni az olvasót a közelünkben élő lágyszárú növényekkel, leírva sajátosságaikat, gyógyhatásukat, népi használataikat és elnevezéseiket. Molnár Ibolya, a szerzőnő saját grafikáival illusztrálta, színesítette a leírásokat, bemutatva egy művész-biológus szemszögéből is a növényeket. A rajzok szakmailag helytállóak, hitelesen ábrázolják a legkisebb növényi részeket is (pl. egy-egy bibeszál, porzó virágban való elhelyezkedése, formája). A bemutatott lágyszárú növények csoportosításának szempontjául a virágzásuk periódusait választotta a szerző. E szerint vannak fejezetekbe foglalva. A virágos növények mellett virágtalan növények is bemutatásra kerülnek a teljesség igénye nélkül. A kiadvány célja az, hogy a hazai és azon belül a Nyírségre jellemző lágyszárú növényeket minél több ember minél több szempontból megismerje. Ne menjünk el a természet e számunkra megszokott, jelentéktelennek tűnő csodái mellett, és figyeljünk oda nemcsak a szépségükre, de védelmükre is, hiszen az ember egyre kevesebb élőhelyet hagy nekik. Korunk nagymértékű környezetszennyezése kipusztítja őket, fajok halnak ki. Pedig saját érdekünkben is figyelmet kellene a természetre, a vadonélő élőlényekre is fordítanunk, hisz ők jövőnk zálogai. Nélkülük mi, emberek is kipusztulunk, addig is életünk sivárabb, betegesebb lesz. E mű sokféle embernek szól: a hétköznap emberének, annak, akit csak a növények gyógyhatása, annak, akit csak a népi használata(i) és elnevezése(i), és annak is, akit a növény pontosabb meghatározása, leírása és latin neve is érdekel. Hasznosan forgathatják gyerekek és felnőttek, laikusok és hozzáértők egyaránt. A könyv végén az olvasót segíti: a tartalomjegyzék és a mellette megtalálható betűrendes tárgymutató (magyar és latin növénynevekkel egyaránt), és a növények gyógyhatásuk szerinti csoportosítása oldalszámukkal feltüntetve. Záróakkordként Molnár Ibolya röviden bemutatja arborétumát, egy képzeletbeli séta keretein belül. „Molnár Ibolya művészet- és természetszeretete, a festő és biológus művészi és szakmai hozzáértése tette számára lehetővé, hogy egy ilyen könyvet tegyen a természetbarátok, a természetben szívesen és érdeklődéssel járók, tanulók és egyáltalán minden olvasó asztalára." Bordásné Baracsi Ibolya ÖNKÉNTES SEGÍTŐKET KERESÜNK! ÖNKÉNTES SEGÍTŐKET KERESÜNK! |
|
|